A kötet szerzője - többek között a "Zaj- és rezgésvédelem" tantárgy oktatója a Szent István Egyetemen (Gödöllő), valamint elismert munkavédelmi szakember - nehéz feladatra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy elkészíti ezt a hiánypótló munkát. Ugyanis ebben a témában legutóbb mintegy két évtizede jelent meg szakkönyv.
A "Zaj- és rezgésvédelem" című tantárgy egyetemi/főiskolai hallgatóin túl ajánljuk a könyvet mindazok figyelmébe, akik a zaj- és rezgésvédelmi kérdésekkel hivatásszerűen foglalkoznak (munka- és környezetvédelmi szakemberek, géptervezők és/vagy gépvizsgálók, kormányzati szervek tisztségviselői stb.), vagy csupán mindennapi érintettségük keltette fel az érdeklődésüket.
A diákok segítésén túl a már a gyakorlatban dolgozó szakembereknek is szakirodalmi hátteret biztosít a kötet olyan témakörökben, amelyek az utóbbi időszakban nagyobb jelentőséget kaptak, de a hazai szakirodalom eddig nem, vagy csak érintőlegesen tárgyalja azokat (pl. zárt téri munkahelyek zajszámítása, munkahelyi zajkockázat előrejelzése, hallásvédő eszköz kiválasztása). Az alapelveken, a fontosabb elvi összefüggéseken, illetve szempontokon túl, a tárgyalt ismeretek gyakorlati alkalmazását nagy számú kidolgozott mintapélda is segíti.
Kategóriák
- Adó, TB
- Adó, TB, számvitel
- Bank és pénzügyek
- Kontrolling, elemzés
- Könyvelés
- Jogi szakkönyvek
- Alkotmányjog
- Büntető eljárásjog
- Büntetőjog
- Családjog
- Ingatlanjog
- Közbeszerzés
- Közigazgatás
- Munkajog
- Polgári jog
- Társasági jog és cégjog
- Építőipar
- Informatika
- Környezetvédelem
- Menedzser könyvek
- Szótárak
- Térképek, útikönyvek
- Üzleti élet, gazdaság
- Vállalkozás indítása, működése
- HR, személyügy
- Kommunikáció
- Közgazdaságtan
- Marketing
- Menedzsment
- Szabályzatgyűjtemények, iratminták
- Nonprofit könyvek










