Hetedik, átdolgozott kiadásban jelenik meg a magyar közigazgatási jog általános szabályait feldolgozó egyetemi tankönyv, mely nemzetközi összehasonlításban mutatja be a magyar közigazgatási szervezetrendszer felépítését, működését.
A közigazgatás-tudományok, elsősorban a közigazgatási jogtudomány egyetemi oktatásának céljait szem előtt tartva tárgyalja a közigazgatás két nagy alrendszere, az államigazgatás és az önkormányzati igazgatás szervezeti kérdéseit, kitér a közigazgatás felelősségi körébe tartozó közfeladatokat ellátó új típusú közintézményekre: a köztestületekre, közalapítványokra és a közintézetekre is.
A jogi garanciák kiemelésével részletesen kifejti a közigazgatási hatóságok és az ügyfelek közötti viszonyban megvalósuló jogalkalmazás sajátosságait, általános eljárási szabályait.
A tankönyv feldolgozza a nemrégiben hatályba lépett közigazgatási eljárási törvény rendelkezéseit és az időközben megszületett egyéb új szabályokat. A kötet a közigazgatásban dolgozók gyakorlati munkájában is jól használható. Ezt szolgálják a magyar közigazgatással szemben az európai uniós csatlakozás által támasztott követelményeket ismertető fejezetek.
Megjelenés éve: 2006.
Jelenleg nem kapható!
Kategóriák
- Adó, TB
- Adó, TB, számvitel
- Bank és pénzügyek
- Kontrolling, elemzés
- Könyvelés
- Jogi szakkönyvek
- Alkotmányjog
- Büntető eljárásjog
- Büntetőjog
- Családjog
- Ingatlanjog
- Közbeszerzés
- Közigazgatás
- Munkajog
- Polgári jog
- Társasági jog és cégjog
- Építőipar
- Informatika
- Környezetvédelem
- Menedzser könyvek
- Szótárak
- Térképek, útikönyvek
- Üzleti élet, gazdaság
- Vállalkozás indítása, működése
- HR, személyügy
- Kommunikáció
- Közgazdaságtan
- Marketing
- Menedzsment
- Szabályzatgyűjtemények, iratminták
- Nonprofit könyvek
Akciók
Ficzere Lajos - Magyar közigazgatási jog általános rész 7. átd.kiad. JELENLEG NEM KAPHATÓ

Kiadó: osiris
Ár: 5.180 Ft
ISBN szám: 0









