Az alkotmány történeti felfogása, mely nem a kartális megfogalmazódáshoz köti a constitutiót, hanem az állami élet szerves fejlődésében kialakuló és érvényesülő általános alkotmányos elvek jelenlétéhez, képezi a Magyar alkotmánytörténet szerkesztési koncepciójának alapelvét.

A zömében a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar jogtörténészei által írott munka a magyarság nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szerveződésétől a nomád állammodell kialakulásán és működésén át vezeti az alkotmánytörténet folyamatát a Kárpát-medencében megalapított keresztény magyar állam kiépítéséig. Majd ezt követően a patrimoniális, a rendi képviseleti, az abszolút és alkotmányos monarchia, a parlamentáris királyság és végül a magyar köztársaságok modelljeinek elemzésével teszi teljessé a képet a magyar alkotmányfejlődésről.

A kötet tudatosan vállalt szerkesztői elve, hogy csak kevéssé követi a kronologikus rendet, ehelyett a magyar joghistória történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények (országgyűlés, államfő, központi és helyi közigazgatás, törvénykezési szervek) feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját. Ezzel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megszabadulva a köz- és politikatörténet szokásos cenzúráinak bilincsétől a maguk folytonosságában ismerje meg olyan jellegzetesen évszázadokon át nyúló intézményeket, mint a szent korona tana, a királyi hatalom és jogkör alakulása, a magyar országgyűlés fejlődése, a vármegyék története.

A kötet olvasója így egészében szemlélteti a magyar alkotmányosság és közjog történeti fejlődését.