A Jogi lexikon a Kiadó gondozásában 1999-ben jelent meg először.
Ez volt az első összegző munka a huszadik század fordulóján megjelent Márkus-féle lexikon óta. (Magyar jogi lexikon, Szerk.: Márkus Dezső, 1-6. kötet, Budapest, Pallas, 1898-1907). A Jogi lexikon első kiadásának megjelenése óta Magyarországon, de világszerte olyan jelentős változások történtek, amelyek a jogra és a jogtudományra igencsak hatással voltak. Ezenkívül a tudomány és a technika fejlődése következtében is szinte minden jogágban nagy előrehaladás következett be, sőt újabb jogágak, illetve jogintézmények alakultak ki.
Miért más az új kiadás?
- mert követi az egyes jogágakban bekövetkezett változásokat
- mert több mint 300 új szócikkel bővült
- mert a korábbi szócikkek átdolgozásra kerültek, bővültek, pontosabbak lettek
- mert tartalmazza még több száz neves magyar és külföldi jogtudós lezárt életművének legfontosabb adatait
4300 szócikk egy kötetben, melyek:
- fogalmi szinten magyarázzák a legkülönbözőbb jogágakba tartozó jogintézményeket
- utalnak a jogintézmények történelmi gyökereire
- a jog fejlődésének szempontjából meghatározó jelentőségű dokumentumokról közölnek adatokat
- nemzetközi dokumentumokkal, illetve nemzetközi szervezetekkel foglalkoznak
A címszavak összeállításánál a szerkesztő elsősorban a magyar jogot, illetve intézményeinek fejlődését tartotta szem előtt, mindemellett igyekezett figyelemmel lenni a külföldi jogok egyes alapvető intézményeire, illetve sajátosságaira.
A lexikon kellő tömörségben korrekt, megalapozott és időtálló jogi ismeretanyagot tartalmaz, amely mind a jog és a jogtudomány iránt érdeklődő olvasók, mind pedig a jogalkalmazás legkülönbözőbb területein működő gyakorló jogászok számára hasznosítható.
A külföldi tudósok kiválasztásánál a szakmai szempontok mellett figyelmet fordított arra is, hogy mindenképpen szerepeljenek a lexikonban azok a külföldi szakemberek, akik nemcsak munkásságuk, hanem a magyar tudománnyal való kapcsolataik révén különösen ismertek idehaza.
Kategóriák
- Adó, TB
- Adó, TB, számvitel
- Bank és pénzügyek
- Kontrolling, elemzés
- Könyvelés
- Jogi szakkönyvek
- Alkotmányjog
- Büntető eljárásjog
- Büntetőjog
- Családjog
- Ingatlanjog
- Közbeszerzés
- Közigazgatás
- Munkajog
- Polgári jog
- Társasági jog és cégjog
- Építőipar
- Informatika
- Környezetvédelem
- Menedzser könyvek
- Szótárak
- Térképek, útikönyvek
- Üzleti élet, gazdaság
- Vállalkozás indítása, működése
- HR, személyügy
- Kommunikáció
- Közgazdaságtan
- Marketing
- Menedzsment
- Szabályzatgyűjtemények, iratminták
- Nonprofit könyvek










