A tankönyv két nagy szerkezeti egységből áll:
1. Alapfogalmakat és összefüggéseket közvetíteni az olvasó felé.
2. A tankönyv „gerincét” képezi a praktikum, amelynek ismeretanyaga az alapítás/működtetés/megszűnés folyamatába illesztve olvasható.
A tartalmi kifejtés az elméleti közgazdaságtani ismeretekkel kezdődik. Itt a hangsúly elsősorban a vállalatok szerepének leírásán van napjaink vegyes gazdaságában. Mivel a vállalati szféra állítja elő a termékeket, szolgáltatásokat, így a nemzetgazdaság produktuma szempontjából szerepe meghatározó. Ezután sorra kerülnek a nemzetgazdasági teljesítmény mérésének legfontosabb mutatószámai. Mivel a praktikus ismeretek nem nélkülözhetik a vállalkozások működésének alapviszonyait, kategória rendszerét, ezért a következő részben erről lesz szó. Itt a szerző kísérletet tesz a „vállalati gazdálkodás” tartalmának átgondolására. Itt nem marad figyelmen kívül az, hogy a „gazdálkodás” mind tartalmi, mind pedig gyakorlati szemszögből nem nélkülözheti a „vezetés”, a „stratégia” és a „marketing” vállalati szintű értelmezését és alapismereteit.
A 2. nagy szerkezeti egység a vállalat alapítás folyamatának, s a kapcsolódó tenni- és megfontolnivalók közlésével kezdődik. Ezután az üzleti szervezetek ún. operatív gazdálkodás feladatainak áttekintése történik. Alapvető cél: jövedelmezően működni a fizetőképesség megtartásával. A jövedelmező működés megvalósításához elengedhetetlen a költség- és árkalkuláció, míg a fizetőképességet közvetlenül befolyásolja a forgótőke menedzselése. A „napi működés” témaköréhez tartoznak a szerződésekre vonatkozó szabályok és kikötések, a munkaerő- és a bérgazdálkodás, az adózási rendszerek, valamint az üzleti év lezárásaként a beszámolási kötelezettség jellemzőinek ismerete. Az ún. stratégiai gazdálkodás legfontosabb teendői a tulajdonosi érték növelését szolgálják. A hosszú távú tőkefunkciók ellátása, a befektetés és a finanszírozás az üzleti cégek egyik központi működési területét képezi. Mivel egy vállalkozás nem lehet folyamatosan sikeres, nem képes állandó növekedésre, a működés hanyatló szakaszának bekövetkeztét is természetes eseménynek kell tekinteni, ezért tudásanyaggal kell rendelkezni e szakasz problémáinak-kihívásainak kezeléséhez is. Végül ezért foglalkozik a kiadvány a vállalati válság, majd a megszűnés témájával.
Kategóriák
- Adó, TB
- Adó, TB, számvitel
- Bank és pénzügyek
- Kontrolling, elemzés
- Könyvelés
- Jogi szakkönyvek
- Alkotmányjog
- Büntető eljárásjog
- Büntetőjog
- Családjog
- Ingatlanjog
- Közbeszerzés
- Közigazgatás
- Munkajog
- Polgári jog
- Társasági jog és cégjog
- Építőipar
- Informatika
- Környezetvédelem
- Menedzser könyvek
- Szótárak
- Térképek, útikönyvek
- Üzleti élet, gazdaság
- Vállalkozás indítása, működése
- HR, személyügy
- Kommunikáció
- Közgazdaságtan
- Marketing
- Menedzsment
- Szabályzatgyűjtemények, iratminták
- Nonprofit könyvek










