Török Gábor dr. (szerkesztő) - CSŐDJOG 2. HATÁLYOSÍTOTT, BŐVÍTETT KIADÁS

 -
Kiadó: 0
Ár: 5.460 Ft
ISBN szám: 963 9203 71 8

Gazdasági törvények kommentárjai sorozat

Sorozatszerkesztő: Dr. Sárközy Tamás

A mű bár döntő részében a csődtörvény szakaszait kommentálja, formai vonatkozásait tekintve annál mégis két szempontból sokkal bővebb. Az egyik, hogy a könyv külön részben tárgyalja a csőd büntetőjogi eszközrendszerét, bepillantást engedve a büntetőjogi logikába, feltárja a történeti és gazdasági gyökereket, valamint gyakorlati esetek konklúzióját vonja le. A másik vonatkozás, hogy a csődjogi magyarázatoknál állandó nemzetközi és történeti összehasonlító elemzést végez, amelynek eredményeképpen az Olvasó azonnal megismeri a magyar szabályozás mellett a legfontosabb uniós, illetve amerikai megoldásokat.

A könyv részletesen elemzi a jogintézmény kialakulását, annak legfontosabb csomópontjait, főleg arra helyezve a hangsúlyt, hogy melyek azok a dogmatikai megoldások, amelyek ma is hatnak vagy éppen ellenkezőleg, ma is érvényesülniük kellene, de a magyar jogalkotó valamilyen okból kifolyólag másként határozott.

Foglalkozik az EU vonatkozó jogalkotási termékeinek bemutatásával, elemezve ezzel kapcsolatban a hazai jogalkotás előtt álló feladatokat.

A második kiadás a 2007. május 31-jétől hatályos jogot tartalmazza és magyarázza.

2009. szeptember 1-jei hatállyal a Csődtörvényt novelláris szinten módosították. Számos rendelkezés kiegészítésre, illetve teljes újrafogalmazásra került, ilyen például a csődeljárás egésze. E tényekre figyelemmel a kiadó szükségesnek tartja , hogy kiegészítő füzet közreadásával segítsen. A kiegészítő jelleg miatt néhány módosult alapfogalom tisztázása és rendszerbe állítása után a munka a csődeljárás hatályos szabályait tárgyalja.


db
Vissza