Tárgymutatóval
Tárgymutatóval
2009. október 1-jével lényegesen módosult a közigazgatási eljárási és szolgáltatási törvény (Ket.), ezért a kiadvány célja, hogy megkönnyítse a megújult jogszabályban való eligazodást – különösen az áttérés időszakában. A kiadvány a Ket. új és korábbi szövegváltozatát is közli annak érdekében, hogy az Olvasó meg tudja állapítani, hogy a korábban hatályos jogszabályszöveghez képest az új szöveg tartalmában hol és mennyiben változott.
A kiadvány használata:
- Korábban (jelenleg) hatályos és 2009. október 1-je után is hatályban maradó szöveg normál betűméret
- módosítás, azaz a 2009. október 1-jétől hatályba lépő új szöveg – félkövér betűmérettel és idézőjelben
- 2009. október 1-jétől hatályát vesztett szöveg - dőlt, kisbetűvel szedve (szavak változása esetén a kieső szöveg zárójelben).
A Ket.-et időközben ismét módosította az elektronikus közszolgáltatásról szóló 2009. évi LX. törvény. 32. § (2) bekezdése. Az e törvény által eszközölt további módosítások, változások mindenütt jelölve lettek.
HANGSÚLYOZNI KELL, HOGY AZ OKTÓBER 1-JÉTŐL HATÁLYOS SZÖVEGET A HATÁLYBALÉPÉST KÖVETŐEN INDULT, VALAMINT A MEGISMÉTELT ELJÁRÁSOKBAN KELL ALKALMAZNI.
A kiadványhoz a könnyebb eligazodást segítendő – paragrafus-szerinti – tartalomjegyzék és tárgymutató is tartozik. A tárgymutató a keresés „abc”-sorrendben, kereszthivatkozással teszi lehetővé. Az egyes jogintézmények esetében félkövér betűvel, zárójelben a jogintézmény főszabályi találhatók, a normál betűs hivatkozások pedig a törvényben előforduló érdemi kapcsolatokat jelöli.
Megjelenés éve: 2009. Terjedelem: 124 oldal










