Császti F., Juhász E. dr., B. Korek I.dr., Dr. Hildenbrandné dr. Balogh O. - A bírósági végrehajtás CD melléklettel 4., hatály., bőv. kiadás

 -
Kiadó: 0
Ár: 8.500 Ft
ISBN szám: 0

A megújult bírósági végrehajtás című kézikönyv először 2001-ben jelent meg, amely a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény átfogóan módosított szövege és magyarázata mellett feldolgozta a bírósági joggyakorlatot is.

Ezt követően a kiadványt a szerzők 2004-ben és 2006-ban aktualizálták az időközben bekövetkezett jogszabály-változások, valamint a vonatkozó európai uniós jogi normák alapján az Európai Unió tagállamaiban hozott bírósági határozatok és kiállított közokiratok másik tagállamban történő végrehajtásának ismertetésével.

A bírósági végrehajtási törvény jelentős módosításon esett át 2008 júniusában, döntően 2009. január 1-jei hatályba lépéssel. Ezek a szabályok a sikeresebb és átláthatóbb végrehajtási értékesítés érdekében megújították a bírósági végrehajtási árverés szabályait. Lehetővé tették az ingó- és ingatlanárverések hirdetményeinek elektronikus közzétételét, az árveréseken az elektronikus ajánlattételt, egyes ingóságok esetében pedig az árverés kizárólagosan elektronikus úton való lefolytatását. Bővültek a zálogjogosultak igényérvényesítési lehetőségei is: egy kifejezetten a zálogtárgy értékesítésére irányuló egyszerűsített eljárási formát is bevezetett a törvény. 2009-ben több alkalommal módosult a törvény: ezek eredményeként – többek között – 2010. június 1-jei hatályba lépéssel átalakul a fizetési meghagyások végrehajtásának elrendelése, 2009. november 1-jével pedig a pénzforgalmi szabályok módosulása okoz változásokat.

A szerzők a kiadvány újabb átdolgozása során a már kialakult munkamódszerrel, a jogkereső közönség minden rétege számára egyaránt érthető módon törekszenek a bírósági végrehajtás változatlan, illetve megújított rendelkezéseinek magyarázatára. Ezen kívül – a korábbi kiadásokhoz hasonlóan – a jogalkalmazásban felmerült kérdések és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek ismertetésére is sor kerül.

A kézirat lezárása: 2009. november 15.

A kiadvány tárgymutatóval, valamint iratmintákat tartalmazó CD-melléklettel jelenik meg.

Várható megjelenés: 2009. november

db
Vissza