A szerzők a kiadvány újabb átdolgozása során a már kialakult munkamódszerrel, a jogkereső közönség minden rétege számára egyaránt érthető módon törekszenek a bírósági végrehajtás változatlan, illetve megújított rendelkezéseinek magyarázatára. Ezen kívül – a korábbi kiadásokhoz hasonlóan – a jogalkalmazásban felmerült kérdések és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek ismertetésére is sor kerül.
A bírósági végrehajtási törvény jelentős módosításon esett át 2008 júniusában, döntően 2009. január 1-jei hatályba lépéssel. Ezek a szabályok a sikeresebb és átláthatóbb végrehajtási értékesítés érdekében megújították a bírósági végrehajtási árverés szabályait.
Lehetővé tették az ingó- és ingatlanárverések hirdetményeinek elektronikus közzétételét, az árveréseken az elektronikus ajánlattételt, egyes ingóságok esetében pedig az árverés kizárólagosan elektronikus úton való lefolytatását. Bővültek a zálogjogosultak igényérvényesítési lehetőségei is: egy kifejezetten a zálogtárgy értékesítésére irányuló egyszerűsített eljárási formát vezetett be.
2009-ben újabb módosító törvények születtek: ezek eredményeként – többek között – 2010. június 1-jei hatályba lépéssel átalakul a fizetési meghagyások végrehajtásának elrendelése, 2009. november 1-jével pedig a pénzforgalmi szabályok módosulása okoz változásokat.
A kiadványban való eligazodást tárgymutató segíti, a könyvet kiegészítő CD-melléklet pedig a bírósági végrehajtással kapcsolatos jogszabályokat, - köztük a Vht.-t módosító, pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2009. évi XXXV. törvényt és a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényt – valamint a leggyakrabban használt formanyomtatványok mintáit tartalmazza.
A kézirat lezárása: 2009. november 15.










